Bele, a hasba.

Ez furán hangzik. Hiszen a tüdőbe lélegzünk.

Viszont a tüdő ott és úgy tágul, ahogy mi akarjuk.

Ha nagyon szoros míder van rajtunk, szinte csak pihegni tudunk. Ha viszont kiereszthetjük a hasunkat, akkor megy a levegő a tüdő alsó részébe, az lenyomja a rekeszizmot, és végül a has kifelé tolódik. Úgy tűnik, olyan érzet ez, mintha a hasba lélegeznénk.

Miért fontos? Mert nyomjuk, engedjük, masszírozzuk azt a sok hasi szervet, amit igen nehéz lenne másképpen gimnasztikára bírni.

És ha nem tesszük? Akkor is kapunk levegőt, csak a torna marad el.

A kundalini jógában, de egyébként más jógákban is, kipróbáltam párat, a légzés irányításának nagy szerepe van. Egyik nagyon ismert vállfaj a tűzlégzés, másik a nagy jóga légzés, de van visszatartott illetve lassú légzés is. Mindegyik irányít. Ezeket akkor nemigen értettem. Állítom, hogy most sem értik igazán. De a jelentősége ettől nem csökken, legfeljebb bevalljuk, hogy a tudomány néha nem akar mindenáron megmagyarázni valamit, amit amúgy elsőre nem sikerült neki.

Ha megengedjük magunknak, itt a nők kimondottan hátrányba vannak a "csöcs ki has be" pólók miatt, és egyébiránt, az uralkodó divat és viselkedési irányzatok miatt, de tényleg, ha megengedjük, hogy "hasba" lélegezzünk, akkor egy csomó jó dolog indul el.

Nos, ez a masszírozás. Erősebbnek érezzük magunkat. Akár fogyunk is, szóval a hasunk mérete akár csökken is hosszabb távon.

Jól érezzük magunkat a bőrünkben. De ez már más téma, ez a lélegzet-lélek-zet lesz. Majd ha megírom.

Biztosan megírom, ha nem felejtem. Ha elfelejteném, esetleg majd emlékeztettek rá.